Elérhetőség

Nagy Dezső Művelődési Ház

3973 Cigánd, Fő utca 38.

Tel.: 47/534-418

e-mail: muvhazcigand@gmail.com

Művelődési Ház

Településen már a múlt század elején elismerésre méltó művelődési tevékenység zajlott, melynek helyszínei akkor az iskola és a vendéglő voltak. A település két néptanítója Kántor Mihály és Nagy Dezső tevékenységükben a felnőtt népművelést is fontosnak tartották, így működött a Református Énekkar, a Méhészegylet, a Búzavirág (később Gyöngyösbokréta) tánccsoportok, színjátszó csoport.

A növekvő igények miatt elengedhetetlenül szükségessé vált egy kultúrház építése, melyet 1950-ben adtak át. Volt benne olvasóterem, színpaddal rendelkező nagy bálterem, ami egyúttal filmvetítésre is alkalmas volt. Intézményes keretek között működő kulturális életről azóta beszélhetünk. A 60-as évek közepétől igazi művelődési központtá fejlődött az intézmény. A neves fővárosi művészek közreműködésével tartott rendszeres előadásokat a Bodrogköz több településéről, de még Szabolcs megyéből is látogatták. A sokszínűséget igazolja, hogy a Déryné Színház évente 10 alkalommal tartott előadást, író-olvasó találkozókon megfordult itt Jókai Anna, Baranyi Ferenc, neves képzőművészek kiállításaiban gyönyörködhetett a közönség (Vasarely, Jolán Goss Bettelheim, Robert Cope), rendhagyó irodalom órákat tartott Lukács Sándor, Bánffy György.

A kor neves fővárosi művészei közül láthatta többek között Latabár Kálmánt, Besenyei Ferencet, Kabos Gyulát, Hofi Gézát a cigándi és a bodrogközi közönség. Az ország legjelentősebb zenekarai is adtak itt hangversenyeket könnyűzenei műfajban. Ebben az időben 250-300 hivatásos előadóművész fordult meg évente a Művelődési Házban, Kiváló Ifjúsági Klub, Színjátszó Kör működött, itt tartották próbáikat a tánccsoportok, itt működött a mozi is.

A kultúra mindig is kiemelt jelentőségű volt a cigándi önkormányzat feladatai között, s jelenleg is az. Az időközben korszerűtlenné vált 50 éves Művelődési Ház teljes körű felújítását, átépítését határozta el a képviselő-testület, melynek anyagi hátterét 2000. tavaszára meg is teremtette. Az áprilisban még vendégeket fogadó művelődési ház augusztus 20-án már megszépült, átalakult környezetben fogadta a látogatókat. Az átalakítással sikerült elérni, hogy a Bodrogköz legnagyobb befogadóképességű színházterme, mely konferenciák rendezésére is alkalmas Cigándon valósult meg. A felújított Művelődési Ház az ünnepélyes avatáskor Nagy Dezső nevét vette fel, tiszteletére rendezték meg 2001. áprilisában első alkalommal a Nemzetközi Népdaléneklési Versenyt, melynek 400 résztvevője között a határon túli magyarság szlovák, ukrán, román területen élő csoportjai is itt voltak. Ez hagyományt teremtett, idén már 5. alkalommal kerül megrendezésre. A Művelődési Ház átadása óta több országos és regionális rendezvénynek adott otthont, többek között 2002-ben az óvodával együtt házigazdája volt a Néphagyományőrző Óvodák IV. Országos Találkozójának, itt tartották a Regionális Tájháztalálkozót is.

A Művelődési Ház résztvesz a környező városok kulturális rendezvényeinek szervezésében is, rendszeresen fogadja a sátoraljaújhelyi Zemplén Néptáncfesztivál és a Kisvárdai Határontúli Magyar Színházak Találkozójának külföldi csoportjait. A felújított Művelődési Házban a korábbiaknál nagyobb szerephez jut a vizuális művészet is. A ház galériájában az átadástól számítva 17 kiállítás volt látogatható.

A Nagy Dezső Művelődési Ház valóban a kultúra háza, a közösségek igazi színtere.
3973 Cigánd, Fő u. 80. Tel.: 47/534-400, e-mail: cigandph@t-online.hu | Honlaptérkép | Webmester